És elindítjuk a “sokunknak jobb életet ígérő” webáruházunkat

Részünkről történelmi pillanatként tekintünk a mostani időszakra. Úgy érezzük, hogy egy kb. 6 éves vízió alapítókövét sikerült letennünk, aminek a felavatásába szeretnénk most bevonni önt is.

Elkészültünk végre azzal a gazdaság-fejlesző programunk megvalósító eszközével, amivel mutatni tudjuk az utat azok számára, akiknek elegük van ebből a gazdasági környezetből, ami körülveszi őket, és ezért hajlandóak minimális – áldozatnak tűnő – szokások megváltoztatására,  a jobb élet reményében, amivel másokkal is közösen együttműködve jólétet vagyunk képesek teremteni magunknak a többieken keresztül.

szuletes

Célunk, hogy létrejöjjön első lépcsőként egy olyan 500 fős “gazdasági munka-közösség”, akik képesek együtt-működni gazdaságilag, vagyis egymás termékét/szolgáltatását fogyasztják, amivel részben egymásnak biztosítanak folyamatos munkát.

Legyen Ön is benne az első ötszáz főben, amíg lehet

Vásároljon Ön is webáruházunkban itt

Ha pedig Ön egy olyan cégnél dolgozik, vagy olyan céget képvisel, amelyik valóban értékes terméket/szolgáltatást teremt, akkor kérjük, mutassa be feletteseinek a programunkat, vagy vegye fel velünk a kapcsolatot alább, és legyenek a beszállítóink is.

hp-logoIsmerje meg a HungaroPiacot Ön is

Hozzászólások

Hozzászólások

Kategória: Alapelveink
Hogyan tudunk együtt 100.000 munkahelyet létrehozni?

Szövetségeseink

Magyar termék védjegyek Magyar Termék Nonprofit Kft

Területi Önkormányzatok Országos Szövetsége Területi Önkormányzatok
Országos Szövetsége

Megújuló HANGYA-2010 Szövetkezet

MagNet Bank MagNet Bank

Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek
Országos Szövetsége

További szövetségeseink

Impresszum

Drábik János Alapítvány
1061 Budapest, Király u. 26.
18399329-1-42
MagNet Bank:
SWIFT kód: HBWEHUHB
IBAN: HU391620-01060023-78020000-0000
Adatkezelés nyilvántartási száma:
NAIH-78166/2014