Mit tehetnek a nyugdíjasok a 100.000 munkahelyért?

Némethné Jankovics GyörgyiAhogy haladunk előre az evangelista feladatukkal, úgy találunk útközben olyan szövetségeseket is, akik megértik programunk lényegét, és ezzel sajátjuknak tekintik.  Így történt ez a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetségével (továbbiakban NYOSZ) is, ahol a NYOSZ elnökét Némethné Jankovics Györgyit kérdeztük arról, hogy mit tehetnek a 100.000 munkahely program sikeréért a nyugdíjasok.

Miért fontos a NYOSZ-nak, hogy itthon több munkahely jöjjön létre itthon?

Ha abból indulunk ki, hogy a NYOSZ egy generációs érdekvédő szervezet, amely az idős generáció anyagi biztonsága érdekében munkálkodik, akkor ebből következően kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a nyugdíjkasszát is „tápláló”, fejlődő gazdaságnak, amelynek természetes velejárója kell legyen a mind több munkahely.
Van azonban egy másik, tán jobban emberközpontú megközelítés is: az őszidő generációja az utánuk jövők, a ma még aktívak számára is óhajtja a megélhetéshez szükséges megfelelő jövedelmet, amihez ugyancsak szükséges a munkahelyek számának növelése.
Mi valljuk, hogy az aktívak és a nyugdíjasok együtt sírnak, és együtt nevetnek. Ahhoz, hogy ki-ki a maga korában emberhez méltó életet élhessen, közösen kell megteremteni annak gazdasági alapjait, és egyik generáció a másik kárára nem kívánhat többet a közös „kosárból”.

Mi a véleménye a 100.000 munkahely programról a NYOSZ-nak? Önök szerint van esélye az országnak, hogy ez megvalósuljon?

Az alapok tekintetében bizton állíthatjuk, hogy a mai tudásunk szerint van erre esély. S hogy min múlik szerintünk? Nem szedtük rangsorba, de biztosan fontos az, hogy el tudjuk vinni közösen a program üzenetét minél több emberhez, akik ezt megértve tudnak változtatni életükön, amihez nélkülözhetetlen egy megfelelő oktatási-képzési háttér, hogy csak a szerintem legfontosabbakat említsem. És nem hagynám ki a sorból a mi generációnkat sem: az 50+-osok is bőven tehetnek a cél érdekében, használni kellene azt a tudást és tapasztalatot, amellyel rendelkeznek, persze ha ők is úgy gondolják. Nálunk pl. a szövetségben egy ideje dolgozunk egy nyugdíjas önfoglalkoztató szövetkezet megalkotásán.

Önök szerint mekkora vásárló erőt képviselhetnek a nyugdíjasok magyar termékekből, miközben nagyon alacsonyak a nyugdíjak?

Nem akarok pontatlan lenni, és nincsenek megbízható adataim a témában. Továbbá nem szeretnék abba a hibába sem esni, hogy a nyugdíjakról sztereotípiának tűnő megállapítást tegyek. Mindenesetre hazánkban és külföldön egyaránt egyre-másra jelennek meg olyan cikkek, tanulmányok, amelyek arról szólnak, hogy az okos vállalkozások esélyt látnak az úgynevezett ezüstgazdaságban, az „ezüstdollárokban”, azaz az idősebbeknek szóló termékek és szolgáltatások értékesítésében, és ami mögött is számtalan munkahely található. Ugyancsak számos publikációban olvashatunk arról, hogy milyen nagyságrendű az 50+-os generáció megtakarítása, vagy éppen arról, hogy a nyugdíj – mint rendszeresen és biztosan megérkező jövedelem – lényegesen biztonságosabb anyagi hátteret nyújt, mint a gyakran bizonytalanná váló munkabér. És akkor még nem szóltam arról a tényről, amit szintén az idősekről vallanak pl. a hitelintézetek: ti. megbízhatóbb törlesztő ügyfelek bárkinél.
Lehet, hogy ezek az információk nem mind kötődnek a feltett kérdéshez, azonban közvetve arról akartam nyilatkozni, hogy az 50+-os generációt komoly piaci tényezőnek kell tekinteni, a magyar termékek számára feltétlenül.

A NYOSZ hogyan tudja támogatni a a 100.000 munkahely program megvalósulását?

A program céljaival azonosulunk, ahogyan fentebb erről már szóltam. A szervezeti csatornáinkon, a szövetség média felületein, akciókkal, játékokkal, rendezvényeken való népszerűsítéssel – ezekkel a lehetőségekkel sok hatást tudunk gyakorolni tagjainkra a program üzenetét tekintve. Egy dologban biztos vagyok: a mi mintegy 130 ezres tagságunk meg fogja érteni és érezni, hogy ez a program számára, a gyerekei, unokái számára is fontos kell legyen, és ezt az üzenetet a szövetségünk el fogja juttatni számukra.

NYOSZ-logo

Hozzászólások

Hozzászólások

Kategória: Szövetségeseink
Hogyan tudunk együtt 100.000 munkahelyet létrehozni?

Szövetségeseink

Magyar termék védjegyek Magyar Termék Nonprofit Kft

Területi Önkormányzatok Országos Szövetsége Területi Önkormányzatok
Országos Szövetsége

Megújuló HANGYA-2010 Szövetkezet

MagNet Bank MagNet Bank

Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek
Országos Szövetsége

További szövetségeseink

Impresszum

Drábik János Alapítvány
1061 Budapest, Király u. 26.
18399329-1-42
MagNet Bank:
SWIFT kód: HBWEHUHB
IBAN: HU391620-01060023-78020000-0000
Adatkezelés nyilvántartási száma:
NAIH-78166/2014