Második szövetségesünk: a MagNet Bank

Salamon János MagNet Bank vezérigazgatóA 100 000 munkahely program folyamatosan keresi a szövetségeseit, akikkel közösen valósíthatjuk meg céljainkat. Épp ezért vettük fel a kapcsolatot a MagNet Bankkal, hazánk első közösségi bankjával. Salamon János, a MagNet Bank vezérigazgatója (képünkön) maga is elkötelezett híve a közösségépítésnek.

– Reálisnak tartja-e a MagNet Bank azt, hogy civil szerveződéssel létrejöjjön 100 000 munkahely itthon?

– A MagNet Bank 100 százalékig magyar tulajdonú pénzintézetként elkötelezett támogatója a hazai közösségeknek, hazai termékeknek. Víziónk a közösségekre támaszkodó és közösségeket építő első hazai újbankként működni, amely azt a felemelő érzést nyújtja ügyfeleinek, dolgozóinak, üzleti partnereinek és tulajdonosainak, hogy a pénzügyeikkel is sokat tesznek nemcsak a környezetért, hanem egymásért és a társadalomért is. A tudatos vásárlás és a magyar termékek előtérbe helyezése a hazai termelőket támogatja, ami azt eredményezi, hogy összességében csökken az ökológiai lábnyom értéke (az ökológiai lábnyom egy érték, amely kifejezi, hogy adott technológiai fejlettség mellett egy emberi társadalomnak milyen mennyiségű földre és vízre van szüksége önmaga fenntartásához és a megtermelt hulladék elnyeléséhez – a szerk.). Hisszük, hogy ha mindenki saját felelőssége tudatában a hazai termékeket, hazai termelőket, hazai vállalkozásokat részesíti előnyben az importált termékekkel szemben, az a foglalkoztatottság növelését segíti itt, Magyarországon. Mindezek jegyében bankunk igyekszik a működéséhez szükséges beszerzéseket hazai beszállítók útján megoldani, amennyiben kivitelezhető, saját ügyfélköréhez tartozó kistermelők, kisiparosok portékáit rendelni.

– Miért fontos a MagNet Banknak a munkahelyteremtés?

– A MagNet kiemelt célkitűzése a társadalmi felelősségvállalás erősítése és az ebben való példamutatás a munkaerő-kiválasztás, -toborzás területén is. Ennek megfelelően az új munkahelyek teremtésében is sokkal szabadabban gondolkodunk, mint egy átlagos munkáltató. A Banco Popolare Bank tavalyi felvásárlásával például meg tudtuk menteni az ott dolgozók közel felének munkahelyét. Társadalmi missziónk teljesítéséhez szükség van olyan lelkes, együtt gondolkodó, közösségbe illeszkedő munkatársakra, akik teljes odaadással dolgoznak például a civil szervezetek vagy az ügyfelek bevonásával kialakítandó új közösségek építésén is.

MagNet Bank székház– A bankszektorban nem jellemző módon nyitottunk a megváltozott munkaképességű dolgozók alkalmazásának irányába is, ma már több ilyen munkatársunk van. Bízunk benne, hogy a kezdeményezésünk példaértékű lesz más hitelintézetek számára is.

– Mennyi foglalkoztatottja van a MagNet Banknak, és várható-e növekedés a következő kettő-öt évben?

– Jelenleg kettőszáz-tizennyolc alkalmazottunk van. Ez a létszám 2013-ban nőtt jelentős mértékben a Banco Popolare Hungary Bank magyarországi leányvállalatának felvásárlása során. Az elkövetkező kettő-öt évben folyamatosan szeretnénk továbbfejleszteni a szolgáltatásainkat, amelyhez minden bizonnyal további, hasonló értékeket valló, új kollégákra, szakemberekre lesz szükség.

MagNet Bank

– Mit várhat a magyar társadalom a MagNet Banktól a 100 000 munkahely megvalósulásáért?

– Hisszük, hogy mindannyian a saját működési területünkön hozhatunk olyan újításokat, melyek elősegíthetik a társadalmi fejlődést. Közösségi bankként az igazságosság, tudatosság és fenntarthatóság iránti elköteleződésünk az alaptevékenységünkben, elsősorban a banki termékstruktúránkban tükröződik. Célunk, hogy forrást biztosítsunk olyan kezdeményezések számára, amelyek kedvezően hatnak környezetünkre és társadalmunkra, amelyek közös jövőnk biztosítékai lehetnek. Közösségi betét- és hiteltermékeink esetében ügyfeleink meghatározhatják, hogy a MagNet Banknál elhelyezett megtakarításaik melyik konkrét hitelfelvevőt (MENTOR termékek) vagy működési területet (SZFÉRA termékek) segítsék. Betéteseink döntésükkel számszerűsíthető megtakarításhoz juttathatják az általuk kiválasztott hitelest (alacsonyabb törlesztőrészlet), forrást biztosíthatnak a helyi, a fenntarthatóság elveinek megfelelő vállalkozásoknak. Tudatos döntéseik által, kedvezményes hitellehetőséghez juttathatnak akár teljes működési területeket – mint például a munkahelyteremtés.

MagNet Bank SZFÉRÁKA támogatott SZFÉRÁK a következők:

  • Biogazdálkodás
  • Zöld energia
  • Környezet- és természetvédelem
  • Munkahelyteremtés
  • Kutatás és fejlesztés
  • Egészségügyi és szociális ellátás
  • Kultúra és oktatás
  • KAP civil támogatási alap

A bank pozitívan szűri, sőt aktívan keresi a kapcsolatot és finanszírozási lehetőségeket a valódi társadalmi értéket létrehozó, illetve a kiemelten környezettudatos vállalkozásokkal. A MagNet Bank 2013-ban már harmadik alkalommal nyerte el Az év társadalmilag felelős bankja kitüntetést a MasterCard Év Bankja megmérettetésen, valamint ugyanebben az évben vált Fogyatékosság-barát Munkahellyé is.

MagNet Bank társasdalmi felelősségvállalás

Hozzászólások

Hozzászólások

Kategória: Szövetségeseink
Hogyan tudunk együtt 100.000 munkahelyet létrehozni?

Szövetségeseink

Magyar termék védjegyek Magyar Termék Nonprofit Kft

Területi Önkormányzatok Országos Szövetsége Területi Önkormányzatok
Országos Szövetsége

Megújuló HANGYA-2010 Szövetkezet

MagNet Bank MagNet Bank

Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek
Országos Szövetsége

További szövetségeseink

Impresszum

Drábik János Alapítvány
1061 Budapest, Király u. 26.
18399329-1-42
MagNet Bank:
SWIFT kód: HBWEHUHB
IBAN: HU391620-01060023-78020000-0000
Adatkezelés nyilvántartási száma:
NAIH-78166/2014